A háztartásunkban használt vezetékes víz felhasználási cél szerint minimum 2 kategóriába sorolható.

Az egyik felhasználás az, amit élelmiszerként elfogyasztunk - nevezzük ezt IVÓVÍZnek, a másikat HASZNÁLATI VÍZnek.

Ivóvízként vízfelhasználásunk kb. 3%-át fogyasztjuk el (2017 évi statisztikai adatok alapján).

A többivel mosunk, mosogatunk, fürdünk, WC-t öblítünk. A két felhasználás más-más vízminőséget igényel.

Ennek megfelelően eltérő „kezelésre” van szükség ahhoz, hogy több szempontból is optimális legyen a felhasználás célja szerinti vízminőség.

Emberi fogyasztásra szánt, azaz IVÓVÍZ esetében minimum követelmény az, hogy a víz bakteriológiailag megfelelő, egészségre káros szennyezőktől mentes legyen. A vízmű a feladóhelyen mérési eredményekkel is igazoltan, ilyen vizet indít útnak.

Ez a legszigorúbb előírásoknak, irányelveknek is megfelelő vízminőség mire megérkezik háztartásunkba, szükségszerűen megváltozik.

A csővezetékek állapota, az abban való tartózkodási idő, hőmérséklet, pH és egyéb paraméterektől függően tartalmaz fertőtlenítőszert, annak melléktermékeit, íz- és szagrontó anyagokat, valamint egyéb szennyezőket (un. másodlagos szennyezők).

A másodlagos szennyezők közül pl. a vas, mangán a háztartási célú felhasználást nehezítheti, míg az ólom, a trihalometánok, azbesztszemcsék, mikroműanyagok stb. az ivóvíz célú felhasználás esetén akár egészségre káros mértékben is jelen lehetnek.

A másodlagos szennyezők eltávolításának szükségessége a felhasználási céltól függ.

Nem csupán technológiai, de gazdaságossági és fenntarthatósági szempontból vizsgálva is az az optimális megoldás, ha a víz „szállítása” miatt bekövetkező minőségromlást a felhasználóhelyen küszöböljük ki.  A felhasználási cél szerint elvárt minőségre a felhasználóhelyen és csak a szükséges mennyiségben javítjuk.

Ivóvíz esetében az a biztonságos megoldás, ha az élelmiszer minőségű vizet a felhasználás helyéhez a lehető legközelebb (praktikusan a konyhai ivóvíz csap közelében) állítjuk elő.

Erre valók a "háztartási ivóvíz utótisztító kisberendezések" [NNK elnevezés].

Fontos tudni azt, hogy ezek a kisberendezések kizárólag bakteriológiailag kifogástalan és stabil (azaz szabad aktív klórt tartalmazó), elsődleges kémiai szennyezőktől mentes vízre alkalmazhatók (a vízmű által szolgáltatott csapvíz néhány kivételtől eltekintve Magyarországon ilyen).

Amennyiben a használati vizet valamilyen módon kezelni akarjuk (pl. lágyítás, vastalanítás, központi aktívszenes szűrés), elengedhetetlen a két vízkör különválasztása annak érdekében, hogy az ivóvíztisztító biztonságosan alkalmazható legyen.

Az ivóvíz tisztító kisberendezéseket szabad aktív klórt tartalmazó, a 201/2001 rendelet előírásainak megfelelő minőségű víz utókezelésére tesztelik, minimum ilyen minőségi követelményeknek megfelelő vízre vonatkozik az NNK szakvéleménye alapján kiadott forgalmazási engedély is.

A forgalmazási engedély elengedhetetlen része a hatósági aláírással ellátott használati útmutató, mely az NNK véleményére alapozott útmutatást is tartalmaz a kisberendezés funkciójára és biztonságos használhatóságára vonatkozóan.

A hatóságok által jóváhagyott használati útmutató nem véletlenül használ feltételes módot a kisberendezés víztisztítási tulajdonságaival kapcsolatban. A háztartásunkba megérkező víz minősége térben és időben is változó, így annak eldöntése, hogy az adott konyhában milyen vízkezelés alkalmas a vízminőség javítására, szakmai kompetenciát igénylő feladat.

A magyarországi szabályozás a szakmailag korrekt tájékoztatást a víztisztítót fogalmazóra, a megfelelő megoldás választásának felelősségét a fogyasztóra bízza.

Ivóvíz tisztítóra a konyhabútor tervezési fázisában érdemes gondolni, hogy a választás optimális legyen (elhelyezés, funkció, esztétikai és gazdaságossági szempontból).

Ha a használati víz kezelése elkerülhetetlen (pl. lágyítás, vastalanítás), a két vízkör különválasztása ajánlott (gépész tervező, vízvezeték szerelő kompetencia).

Azari Katalin
vegyészmérnök (1990 BME)

Vízkutató Vízkémia Kft. Akkreditált Laboratórium